2008. december 12., péntek

Wartburg színek 1981-ben

Habár a régi járművek festésénél a "pasztellszínek" domináltak, azért akadt egy-két érdekes színárnyalat is. Így volt ez a Wartburg esetén is, melynek talán a sötétkék és a piros áll a legjobban. Különlegesnek számíthat viszont az általam meghatározhatatlan nevű, kékeszöld árnyalat (1980 előtti Wartburgon láttam). Vagy egy szintén korábbi, világoskék szín:


1981-ben, amikor az én Wartburgom is kigördült a gyárból, hatféle szín közül lehetett "válogatni". Samtocker ("bársony-okker"), Biberbraun ("hódbarna"), Caprigrün ("capri-zöld"), Flammenrot (tűzpiros), Atlasweiss (atlaszfehér), valmit Citrusgelb (citromsárga) volt a színek megnevezése.

Egy korabeli cikk szerint a leginkább divatos a fehér szín volt, így ezt kérték legnagyobb számban (ez majdnem minden autóra igaz volt akkoriban). A legritkább szín talán a Caprigrün volt, ebből ma már alig látni néhányat, de a sárgák is erősen megfogyatkoztak. A legelterjedtebbek a pirosak és a barnák (világos- és sötétbarna), illetve a fehérek. Persze indez csak az én megfigyelésem, elképzelhető, hogy máshol egészen ritkák a barna és piros Wartburgok és a zöldek gyakoriak. :)


A színekhez megemlítendő még az, hogy léteznek két színre festett Wartburgok is, melyeknek a teje más színű. Ez a legkorábbi példányokon gyárilag volt így, majd később a Merkur is végzett ilyen feláras átalakítást. Viszont ebben az utóbbi esetben már nagy valószínűséggel nem tartották magukat a gyári színkódokhoz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése