2008. december 13., szombat

Leállítás télre

Mivel a Wartburgomat szeretném veteránnak megőrízni, óvnom kell a környezet káros hatásaitól is. Ehhez nem csak az tartozik hozzá, hogy nem hagyom napokig tűző napon a ház előtti parkolóban, vagy (ha tehetem) nem vezetem esős időben, hanem lehetőleg elkerülöm a téli használatot is. Télen ugyanis a csapadék és a bepiszkolódás csak a kisebb baj: az utakat hó esetén többnyire sózzák, ami igen káros hatással van a karosszériára. Ráadásul a balesti kockázat is nagyobb ilyenkor.

Két hete így én is "konzerváltam" a kocsimat, és tavszig (mondjuk húsvétig) böjtölnöm kell a Wartburg-vezetés terén. A kocsi leállítáát azzal kezdtem, hogy a gumiszőnyeget és a csomagtartó-kárpitot kiszedtem (mivel ezek alatt a nedvesség úgy gyűlik össze, hogy nem tud elpárologni), és összetekertem. ezután az üléshuzatokat is leszedtem, mivel már nagyon rondák és tavasszal úgy is le lesznek cserélve. Aztán kiszedtem az akksit is (amit aztán hazavittem). Sajnos felbakolni nem sikerült az autót, de talán majd legközelebb. A télen pedig fokozatosan lecserélem rajta az elöregedett alkatrészeket (csak amihez nem kell szaktudás természetesen) és így tavszra (remélhetőleg) meg fog szépülni. Addig is van és lesz is miről írnom: ez a nyár volt ugyanis az első "Wartburgos nyaram", és azt kell mondjam, igen mozgalmasan telt.



Warti idén utoljára szabad ég alatt

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése