2008. december 11., csütörtök

Álom-Wartburgok: a 355-ös

Ebben a sorozatban a legszebb és legérdekesebb 353-as Wartburg-fejlesztésekről, prototípusokról, elképzelésekről lesz szó.

Először is az egyik legszebb "kocka" prototípusról ejtenék pár szót, a Wartburg 355-ről. A három ajtóval tervezett 355-öst 1969-ben "hozták" össze a német mérnökök. A korai hetvenes évek ízlése szerint modern vonalvezetése szerintem semmi kivetnivalót nem hagy maga után, még a korabeli nyugati járművekkkel szemben sem. A kocsi a kétütemű hagyományokkal is szakított volna, motorterében egy Renault motor kapott helyet.
A szocialista országok autóipara többnyire az "evolúció-szerű" fejlesztések híve volt (világos, hogy az állandó pénzhiány miatt), így ez a jármű túlságosan is nagy újításokat követelt volna meg. Ráadásul a 353-as Wartburggal összehasonlítva talán kevésbé mondható praktikusnak. az is közrejátszhatott a dologban, hogy a sportos kocsikat sok esetben "túl nagy luxusnak" minősítették a párt döntéshozói. A proliknak ilyen meg ugye nem járt. Persze voltak kivételek (néhány Skoda modell, stb.), de például a Moszkvics kabrió-változatának pont a túlságosan hivalkodó kinézete lett a "végzete". Persze lehet, hogy más okok is megbújtak a háttérben, de én ezekre a következtetésekre jutottam. Sajnálatos, hogy ez a csoda-Wartburg nem készült legalább kis sorozatban, bizonyára üde színfoltot jelenthetett volna a szocialista városok közlekedésében. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése