Boldog új évet!

Wartburg alkatrészbázis 4.

Egy bontóba került fehér Wartburg Touristról sikerült leszednem ezeket (mielőtt valaki félreértené nem, a mosógépet nem):

Különösen örültem a kép jobb felső sarkában látható biztosítékdoboznak, amit csak elvétve lehet beszerezni. A krómos ablaktörlők szép állapotúak, de a lapát gumi része cserére szorul. Ez persze filléres dolog, már be is szereztem az új gumikat.

Mi is van a hátsó üléshuzat alatt?

A címben megfogalmazott kérdés már akkor is nyugtalanított engem, amikor először vizsgálgattam alaposan a kocsit a korábbi tulaj udvarán. Az üléshuzat nehézkes leszedése miatt érthető, hogy nem vállalkoztak arra, hogy megmutatják nekem a hátsó ülés állapotát. Rugózása, keménysége megfelelő volt, ám érdekelt volna, mi is a helyzet az eredeti kárpittal. Azonban szemet hunytam a kérdés fölött és így vettem meg a Wartburgot. Valahogy azonban időközben elment a kedvem a huzat eltávolításától, egyrészt mert bonyolult visszarakni is, másrészt mert nem volt más helyette. Úgy gondoltam, addig megteszi, míg nem szerezek új huzatot. Erre mostanában kerül sor, így a régit mindenképpen le kellett szednem.

Először is a legrosszabbra készültem fel, mivel egy ilyen idős autó esetében nem várható el, hogy tökéletesek legyenek a kopásnak kitett alkatrészei. Ráadásul a vezetőülés is elég megviselt, így joggal gondolhattam, hogy miért ne lenne a hátsó ülés is hasonló állapotú.

Először az ülés támláját rögzítő anyacsavarokat kellett eltávolítanom a csomagtartó utastér felőli oldalán. Ezután az ülés támláját előre lehetett dönteni, és így feltárult annak hátoldala a huzatot rögzítő zsinórokkal egyetemben.
Ezeket kioldva gyorsan megszabadultam a huzattól, és mély levegőt véve hátrahajtottam a támlát. Amit láttam, az nagyon felvillanyozott: az eredeti kárpit szinte hibátlan állapotban, bár kissé koszosan feszült az ülésen. Mivel nem erre számítottam, már bizakodóan vágtam neki az ülés másik részének lecsupaszításához.
Először is kiszedtem az üléstámlát a kocsiból, majd az ülés alját hátrahúztam kissé (így lehet kiszedni). Ezután ezt is előrehajtottam és itt is kioldottam a rögzítőpántokat, majd levettem a huzatot. Az ülés helyének teljes "feltárulása" kis meglepetést is okozott: a hátsó hangszórók két kábele közt a padlón egy (elveszettnek hitt) kulcs hevert.
Már az üléstámla állapotából is sejtettem, hogy nem lesz túl rossz állapotú az aló rész kárpitozása sem. És valóban, hibátlan állapotú ez is!Letisztítottam az ülés által elfedett felületeket és mindent visszaraktam a helyére. Így ránézve, azt hiszem a kocsi meg is érdemli az új üléshuzatot. Mielőtt azonban még ezt felhúznám az ülésekre, orvosolnom kell majd egy kisebb hibát: az ülés alja zörög a padlólemezen, ha a kocsi kissé rázkódik (ezt korábban valószínűleg a régi huzat zsinórjai gátolták meg). De erre majd egy következő alkalommal kerül sor.

Wartburg-embléma felújítás

A legtöbb kétütemű "kocka" Wartburg orrán ott díszeleg a gyár emblémája, azt hiszem ez alól csak az elölhűtős változat kivétel. Az én Wartimon is megvan még az eredeti embléma, habár kissé már ütött-kopott volt a kocsi megvételekor is. Azt, hogy "ütött-kopott" volt, szó szerint kell érteni, ugyanis azonkívül, hogy a gyári festékréteg már csak pár kisebb foltban volt felfedezhető rajta, az embléma kiemelkedő részei néhol be voltak horpasztva. Csak találgatni tudok, hogy miként került az embléma ilyen állapotba, ugyanis a motorháztető teljesen ép.

Eleinte azt gondoltam, ilyen sima fémszínűnek kell lennie a márkajelzésnek. Ám hamar rájöttem, hogy tévedek: a legtöbb általam látott veterán wartburg orrán ugyanis fekete hátterű emblémát láttam fém színnel kiemelt (azaz le nem festett) részletekkel. Hamar eldöntöttem, hogy az én Wartburgom is megérdemel egy újszerű márkajelet. Az Index fórum Wartburg rovatának látogatói nyújtottak útmutatást a felújításhoz (krómtisztítás + sima mattfekete makettfesték), amelyet a szintén Wartburg-kedvelő testvérem végzett el hibátlanul. Az embléma kb. egy hete került vissza az eredeti helyére és magam sem gondoltam volna, hogy ilyen sokat dob az autó megjelenésén.A benyomódásokat azonban nem sikerült eltüntetni. Ezek a hibák azonban a festés után nem igazán szembeötlőek. Ennek ellenére sikerült pár napja egy majdnem tökéletes emblémához hozzájutnom egy fehér kétütemű Touristról. Ennek csak annyi a hibája, hogy a festék néhol lepattogzott. Jó lesz tartaléknak...

Wartburg alkatrészbázis 3.

Már az autóbontókban is megfigyeltem, hogy az utángyártott elemek sokkal kevésbé bírják a strapát, mint az eredetiek. Főleg igaz ez az indexbúrákra. A legtöbb utángyártott ugyanis a tartócsavar meneténél megreped, vagy ami szembetűnőbb: egyszerűen kifakul. Sok ilyet láttam már, és mivel egyrészt az én Wartimon is utángyártott indexbúra van (repedt, így csere lesz belőle), másrészt pedig igen nagy jeletőséget tulajdonítok a fényszóróknak és egyéb világítóberendezéseknek, úgy döntöttem beszerzek pár újat. Sikerült is, egyből három párat. Ebből két darab "bontós", majd ezekhez szereztem négy újat is. Gondolkoztam krómkeretes búrán is, de mivel ritka és drága, úgy gondoltam, inkább nem fáradok a beszerzésével. Kár hogy az indexbúrák nem túl hosszúéletűek a Wartburgon, legalábbis én ezt vettem észre. Így talán jó is, hogy van tartalékban.

Álom-Wartburgok 2.: Wartburg P-100

A legszebb sorozatban gyártott Wartburgok talán a régi "púposok", ezek dobogtatják meg leginkább a veteránkiállítások nézőinek a szívét. Azonban idővel ez a formavilág is megszokottá vált, kiment a divatból. A német mérnökök is tudták ezt és igyekeztek új terveket készíteni, haladni a korral. A változások azonban nem a jól ismert 353-as Wartburg megjelenésével kezdődtek, hanem még ezt megelőzően, a '60-as évek elején több tervezet is készült. Ezek közül egy a Wartburg P100-as prototípus.

A négyajtós P-100-as típus családi autónak készült. Két prototípus-változata is létezett, mivel 1961-ben a VVB Automobilbau a zwickaui, és az eisenachi autógyárat is megbízta azzal, hogy öt hónap alatt készítsenek prototípusokat. A rövid határidő végül nem okozott gondot és több prototípus is készült. Minkét gyár önhordó karossziával rendelkező járművet tervezett (tehát elszakadtak a korábbi alvázas konstrukciótól), illetve mindkét prototípus nagyjából 900 kg súlyú volt és hidraulikus kormányrásegítőt is kapott. Az eisenachi gyár a hátsó tengely előtt, megdöntve helyezte el a motort (ez a Wartburg 313/2 sportautó-tanulmány alapján készült), a zwickauban készített jármű pedig "hagyományosan" orrmotoros, elsőkerék hajtású volt (Wartburg motorral). A kész járműveket teszteknek vetették alá.

Kép: A farmotoros prototípus

Azonban a tesztek során számos nehézség adódott a hátsókerékhajtású eisenachi kocsival. A hűtőrendszer ugyanis hajlamos volt a túlmelegedésre, a motorhoz pedig csak nehezen lehetett hozzáférni. Ezek a hibák azonban csak részben voltak okai annak, hogy a p-100 ezen változata alulmaradt az orrmotorossal szemben. Az illetékesek ugyanis az orrmotoros elrendezést részesítették előnyben. A győztes jármű jövőjét tekintve bizakodó volt a légkör. A kocsi Wankel-motort kapott volna (vagy ha ez "nem jött volna össze", egy négyütemű motort), és gyártását már 1967-re beindították volna.

Kép: Az orrmotoros prototípus

Azonban mindez csak terv maradt, mivel felsőbb határozatra a fejlesztést leállították, a dokumentumokat pedig megsemmisítették. Ennek oka valószínűsíthetően az, hogy 1964-től elkezdték a 353-as Wartburg tervezését, mely szintén modernnek számított, ám gyártásához nem volt szükség az eredeti tervek radikális megváltoztatására. A P-100-as így csak egy érdekes elképzelés maradt.

Leállítás télre

Mivel a Wartburgomat szeretném veteránnak megőrízni, óvnom kell a környezet káros hatásaitól is. Ehhez nem csak az tartozik hozzá, hogy nem hagyom napokig tűző napon a ház előtti parkolóban, vagy (ha tehetem) nem vezetem esős időben, hanem lehetőleg elkerülöm a téli használatot is. Télen ugyanis a csapadék és a bepiszkolódás csak a kisebb baj: az utakat hó esetén többnyire sózzák, ami igen káros hatással van a karosszériára. Ráadásul a balesti kockázat is nagyobb ilyenkor.

Két hete így én is "konzerváltam" a kocsimat, és tavszig (mondjuk húsvétig) böjtölnöm kell a Wartburg-vezetés terén. A kocsi leállítáát azzal kezdtem, hogy a gumiszőnyeget és a csomagtartó-kárpitot kiszedtem (mivel ezek alatt a nedvesség úgy gyűlik össze, hogy nem tud elpárologni), és összetekertem. ezután az üléshuzatokat is leszedtem, mivel már nagyon rondák és tavasszal úgy is le lesznek cserélve. Aztán kiszedtem az akksit is (amit aztán hazavittem). Sajnos felbakolni nem sikerült az autót, de talán majd legközelebb. A télen pedig fokozatosan lecserélem rajta az elöregedett alkatrészeket (csak amihez nem kell szaktudás természetesen) és így tavszra (remélhetőleg) meg fog szépülni. Addig is van és lesz is miről írnom: ez a nyár volt ugyanis az első "Wartburgos nyaram", és azt kell mondjam, igen mozgalmasan telt.

Warti idén utoljára szabad ég alatt

Wartburg alkatrészbázis 2.

A helyi bontóban sikerült egy szép piros elölhűtős Wartburgra lelnem kb. két hónapja. Szokás szerint megnéztem, milyen állapotban van, és amikor megpróbáltam fenyitni a csomagtartót, nagy megleptés ért: magától felpattant, és fel is emelkedett a fedél. Azért ért a dolog meglepetésként, mivel általában ki szoktak nyúlni a csomagtartófedelet tartó rugók, és nem hogy nem nyílik ki a fedél magától, de felnyitott állapotban is csak nehezen áll meg. Ellenben ebben a Wartburgban ezek a rugók meglehetősen megkíméltek voltak. Mondanom sem kell, elhoztam őket és ha egyszer szükség lesz rá, hát nem kell keresni.

Azonban azt sejtem, hogy ezek már nem eredetiek, hanem utángyártott, viszonylag még jó állapotú rugók lehetnek. Mindenesetre hasznos, ha van.

Találkozók 1.: A hajdúböszörményi találkozó

Ez volt az első veterántalálkozó, amelyen részt vettem a Wartburgommal. Nagy szerncsémre sikerült jópár hasznot tanácsot szereznem és olyan emberekkel megismerkednem, akik a következőkben segítettek a kocsim szépítésében, az alkatrészek beszerzésében és egyéb ügyes-bajos dolgokban.

Eleinte azt gondoltam, nem állíthatom ki a kocsimat, mivel nincs még 30 éves (30 éves kortól számít veteránnak ugyanis). Szerencsére tévedtem: ugyan nem az "igazi" veteránok közt, hanem kicsivel arrébb, de én is leparkolhattam Wartit és még sorszámot és nevezési lapot is kaptam. Természetesen nem kívántam díjjal távozni, de a részvételi oklevél is épp olyan kedves számomra, mint bármilyen elismerés. Az utóbbiból jutott is rendesen a találkozó alatt, gyakorlatilag nem volt olyan perc, hogy ne beszélgettem volna valamilyen érdeklődővel, sőt még a volt tulajdonossal is találkoztam. A veterán járművek közt volt két másik Wartburg is, az egyik egy 353-as, a másik egy púpos, mindkettő gondos gyűjtők tulajdona. Meg merem kockáztatni, hogy a púpos Wartburg volt az összes kocsi közül a legelegánsabb.

A találkozó mindent összevetve kiváló volt (szép számú közönség, sok-sok érdekes autó - köztük két Csajka, több veterán Skoda, nagy amerikai luxusautók és még egy Robur is megtekinthető volt), ráadásul az eső is kivárt a rendezvény végéig. Nem csak az autók, hanem a motorok szerelmesei is jól jártak, ha ellátogattak a rendezvény helyszínére, hiszen hihetetlen mennyiségű szebbnél szebb veterán motor sorakozott fel a kiállított gépkocsikkal szemben.

A szervezőket tehát minden szinten dicséret illeti, és remélem, jövőre is megrendezik, mert ez volt az első találkozó, ahol "veterán"-tulajként voltam jelen és mint ilyen, igencsak mély nyomot hagyott bennem. :)

Wartburg színek 1981-ben

Habár a régi járművek festésénél a "pasztellszínek" domináltak, azért akadt egy-két érdekes színárnyalat is. Így volt ez a Wartburg esetén is, melynek talán a sötétkék és a piros áll a legjobban. Különlegesnek számíthat viszont az általam meghatározhatatlan nevű, kékeszöld árnyalat (1980 előtti Wartburgon láttam). Vagy egy szintén korábbi, világoskék szín:

1981-ben, amikor az én Wartburgom is kigördült a gyárból, hatféle szín közül lehetett "válogatni". Samtocker ("bársony-okker"), Biberbraun ("hódbarna"), Caprigrün ("capri-zöld"), Flammenrot (tűzpiros), Atlasweiss (atlaszfehér), valmit Citrusgelb (citromsárga) volt a színek megnevezése.

Egy korabeli cikk szerint a leginkább divatos a fehér szín volt, így ezt kérték legnagyobb számban (ez majdnem minden autóra igaz volt akkoriban). A legritkább szín talán a Caprigrün volt, ebből ma már alig látni néhányat, de a sárgák is erősen megfogyatkoztak. A legelterjedtebbek a pirosak és a barnák (világos- és sötétbarna), illetve a fehérek. Persze indez csak az én megfigyelésem, elképzelhető, hogy máshol egészen ritkák a barna és piros Wartburgok és a zöldek gyakoriak. :)

A színekhez megemlítendő még az, hogy léteznek két színre festett Wartburgok is, melyeknek a teje más színű. Ez a legkorábbi példányokon gyárilag volt így, majd később a Merkur is végzett ilyen feláras átalakítást. Viszont ebben az utóbbi esetben már nagy valószínűséggel nem tartották magukat a gyári színkódokhoz.

Álom-Wartburgok: a 355-ös

Ebben a sorozatban a legszebb és legérdekesebb 353-as Wartburg-fejlesztésekről, prototípusokról, elképzelésekről lesz szó.

Először is az egyik legszebb "kocka" prototípusról ejtenék pár szót, a Wartburg 355-ről. A három ajtóval tervezett 355-öst 1969-ben "hozták" össze a német mérnökök. A korai hetvenes évek ízlése szerint modern vonalvezetése szerintem semmi kivetnivalót nem hagy maga után, még a korabeli nyugati járművekkkel szemben sem. A kocsi a kétütemű hagyományokkal is szakított volna, motorterében egy Renault motor kapott helyet.

A szocialista országok autóipara többnyire az "evolúció-szerű" fejlesztések híve volt (világos, hogy az állandó pénzhiány miatt), így ez a jármű túlságosan is nagy újításokat követelt volna meg. Ráadásul a 353-as Wartburggal összehasonlítva talán kevésbé mondható praktikusnak. az is közrejátszhatott a dologban, hogy a sportos kocsikat sok esetben "túl nagy luxusnak" minősítették a párt döntéshozói. A proliknak ilyen meg ugye nem járt. Persze voltak kivételek (néhány Skoda modell, stb.), de például a Moszkvics kabrió-változatának pont a túlságosan hivalkodó kinézete lett a "végzete". Persze lehet, hogy más okok is megbújtak a háttérben, de én ezekre a következtetésekre jutottam. Sajnálatos, hogy ez a csoda-Wartburg nem készült legalább kis sorozatban, bizonyára üde színfoltot jelenthetett volna a szocialista városok közlekedésében. :)

Wartburg alaktrészbázis 1.

Ebben a "rovatban" a wartburgomhoz gyűjtött alkatrészeket szeretném bemutani. A kocsi megvétele óta járom ugyanis az autósboltokat "feltérképezés" céljából. Habár még olcsó az alkatrész, kezdenek kikopni a készletek, sőt még az utángyártott alkatrészekre is ez igaz. Sok cuccot nem is boltból, hanem idős bácsiknál "elfekvőben lévő" készletekből szereztem meg (megjegyezném, hogy nem vagyok lehúzós fajta ember, így nem sokkal jártam jobban, mint a ha a bolti árat fizettem volna).

Az első alkatrész, amit bemutatnék, nincs ládába téve, ugyanis már az autón van. Viszont azért kezdeném ezzel, mert ez volt az első, amit megvettem Wartihoz. Már megvételkor is feltűnt, hogy hiányzik a jobb első ajtó díszléce. Eleinte azt gondoltam, nem nagy ügy, csak be kell menni egy boltba, aztán megdobálnak ilyenekkel. Hát nem. Hajdúszoboszlón sikerült hozzájutnom, ott is talán az utolsóhoz. elég rossz állapotban volt, de főként csak a már-már elmálló ajtó rozsdafolyásai piszkították be. Egy kis mosás és krómtisztítás után már illett a többi díszléchez. Felszerelése nagyot dobott a Wartburg kinézetén, mivel a díszléc hiánya hatalmas űrt hagyott maga után a kasztnin, szinte vonzotta a rosszalló tekinteteket. De ez már a múlté.

Ezen a képen még a megvásárlás előtti, "díszléctelen" állapot látható. nem tűnik vészesnek, de bizonyos szögekből elég zavaró volt a díszítőelem hiánya.

Itt pedig tisztogatás közben látható, már felrakott díszléccel. Ugye, hogy harmonikusabb? :)

Warti bemutatása

Nos, első blogbejegyzés gyanánt írnék pár sort az én Wartburgomról.

Aki ismeri a típust, az a technikai jellemzőkkel is tisztában van többnyire. Én itt inkább a Wartburgom olyan jellemzőit írnám le, melyek megkülönböztetik a többitől (akár jó, akár rossz értelemben véve). 1981-es gyártásából adódóan ugyanis az eltelt évek (és előző tulajdonosok) több helyen is nyomot hagytak rajta.

Legszembetűnőbb ismertetőjegye a "színre fújt" (vagy inkább ecsettel festett) köténylemez. Az eredetileg fekete színű, első lökhárító alatti lemez két lengyel (talán Wesem) ködlámpát foglal magába. Ezek egyenlőre csupán "díszként" funcionálnak, mivel csak egyikük működik. Nemsokára azonban már garázs-kacatként folytatják pályafutásukat, mivel le lesznek cserélve.

Szintén "színesítik" a kocsi megjelenését az idők során ráragasztgatott és a napsütés jóvoltából a festéshez (vagy épp az üveghez) pörkölődött matricák. A "repertoár" egy Régi Autóklub jelvénytől kezdve kétféle biztosító-emblémáig terjed. A kocsiba "beépített" (tkp. szigszalaggal be-erősített) Opel rádió a zenei élvezeteket hivatott biztosítani a két hátsó hagszóróval egyetemben. Ennyi volna összességében, ami első ránézésre megkülönbözteti a kocsimat egy "alap" 1981-es Wartburg 353W DeLuxe-tól.

A kocsi egyébként egészen jó állapotú, sérülései közül a hűtőrács fölött található horpadás a legnagyobb (ez is egyfajta ismertetőjegy). A rozsda nem igazán jelent meg a karosszérián, csupán a Wartburg egyik "gyenge pontjának" tekinthető helyen, a hátsó sárvédők csomagtartófedél által takart részén jelentkezett kisebb rozsdafolt. Mivel az autó kicsit több, mint 80 000 kilométert futott, és (az előző tulaj elmodása szerint) mindig garázsban tartották, a kocsin nem látszanak meg az elröppent évek.

Mindent egybevéve, korához képest egy egész jó Wartburgot sikerült "kifognom", és sikerült roppant mód megkedvelnem a típust. Első "felbuzdulásként" ugyanis csak egy szép autót szerettem volna, a "büdös, rozoga" Wartburgok szóba sem jöhettek. Viszont amikor megláttam ezt a kocsit, valamiképpen éreztem, hogy ez egy vissza nem térő alkalom. Azóta nem is bántam meg a döntésemet, és a sok dicséret és elismerő tekintet (benzinkutaknál, utcán, parkolóban) csak megerősített ebben. A Wartburg pedig pár hónap alatt rácáfolt minden korábbi aggodalmamra és így lassan Wartburg-kedvelővé váltam.